Ferenczi György Emlékdíj

A Ferenczi György Emlékdíj kuratóriuma 2019-ban ismét meghirdeti a félvezetők tágabb értelemben vett elméleti és kísérleti kutatásával valamint gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos pályázatát. 

Elsősorban 30 év alatti  fiatalok pályázatait várjuk, akik a kiírás szellemének megfelelő MSc, PhD kutatásaikról készült max. 5 oldalas pályaművükben bizonyítják a területen nemzetközi mércével is mérhető szakmai teljesítményüket. 

A pályázatok beadási határideje: 2019. november 30.

A beadott pályaműveket a kuratórium értékeli és a két legjobb pályaművet egyenként 200.000 Ft-os ösztöndíjban részesíti. Az ünnepélyes átadására előreláthatólag december közepén kerül sor. 

A pályaműveket kérjük a kuratórium elnökének, Battistig Gábornak (e-mail: battistig@mfa.kfki.hu) elektronikusan beküldeni.


A Ferenczi György Emlékdíj alapításának egyik fontos célja volt, hogy Ferenczi György szellemében ösztönözze a jövő szakembereit, hogy kiemelkedő eredményt érjenek el a fizikai alapjelenségekre alapozott modern méréstechnikai eszközök fejlesztésében és jelentősen hozzájáruljanak a csúcstechnika alapjául szolgáló szilárdtest- és félvezető-fizikai kutatásokhoz. 

 

A kuratórium a beadott pályázatok értékelésésekor lehetőség szerint egy alapvető félvezető fizikai és egy gyakorlati, alkalmazás-orientációjú pályamunka díjazására tesz javaslatot. A döntés alapján a díjak Ferenczi György születésnapján, minden év októberében kerülnek átadásra. A nyertesek a Ferenczi György emlékplakett és oklevél mellett évente meghatározandó összegű dijazásban részesülnek.

A pdf formátumú pályamű 2-5 oldal terjedelemben számoljon be a pályázó elért tudományos eredményeiről. Kérjük adja meg nevét, végzettségét, jelenlegi munkahelyét, e-mail címét, telefonszámát és publikációinak MTMT linkjét.
 
2018-ban 13 pályamű érkezett be, ezekből a kuratórium négy pályázatot tartot érdemesnek az egyenként 200.000.- Ft-os díjjal jutlmazni.

2018. évi díjazottak:

  • Samu Gergely Ferenc (ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet)
  • Cora Ildikó (MTA EK MFA Vékonyréteg Fizika Osztály)
  • Polónyi Gyula (MTA – PTE Nagyintenzitású Terahertzes Kutatócsoport)
  • Thiering Gergő (MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont)

 

Köszönjük a SEMILAB Zrt. nagylelkű felajánlását, amellyel hozzájárul a kiadható pályadíjakhoz.


Ferenczi György
Budapest, 1946. okt. 21. - Budapest, 1993. febr. 15.

Az MTA MFKI-ba 1970-ben került, ahol rövid elméleti munka után félvezető eszközök minősítő berendezéseinek kidolgozásával bízták meg. Kutatásai során a világító diódák degradációját tanulmányozva azonosította a sajáthibák és vakanciák szerepét. Érdekes eredményeket kapott a szilíciumra is, itt négy nagyságrenddel megnövelte a szénszennyezés koncentrációjának kimutathatósági határát. Ezeknek az eredményeknek máig ható szerepük van az általa kifejlesztett készülékek és elvek piaci sikerében. 1981-ben megszervezte a Félvezető Spektroszkópiai Osztályt, amely a félvezető mélynívó-spektroszkópia bölcsője lett. A mélynívók tranziens spektroszkópiájának elvét több ponton továbbfejlesztette, és először tette kereskedelmi forgalomba hozható műszer alapelvévé. Felismerte a mikrohullámú abszorpciós spektroszkópia elvét. Mérési módszereit folyamatosan fejlesztette, így 1987-ben bevezette az elektrolitikus konduktancia mérés elvét. Neki is köszönhetően az akkori MFKI-nak igen jó nemzetközi kapcsolatai voltak. Aktív résztvevője volt igen sok hazai és nemzetközi konferenciának.